Home » Sajtóanyagok » Sajtószemlék » 2013. február 20.

2013. február 20.

2013. 2. 20.
Megosztás:

Ponta Budapestre készül az MSZP meghívására
2013. február 19. – Krónika

Március 9-én Budapestre látogat Victor Ponta román miniszterelnök, ahol az utóbbi időben kiéleződött magyar-román feszültségről is tárgyal. Ezt maga a kormányfő jelentette be egy hétfő esti televíziós műsorban. Ponta elmondta: a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására utazik a magyar fővárosba. A kormányfő a két ország viszonyát megterhelő székelyzászló-ügy kapcsán megismételte: szerinte kampánymegfontolásból tűzték ki pénteken a magyar Országházra a székely jelképet, mivel az új állampolgársági törvény nyomán a Romániában és Szlovákiában élő magyarok is szavzhatnak a magyar országgyűlési választásokon.

Németh Zsolt: egyeztetések lesznek székelyzászló-ügyben
2013. február 19. – Erdély Ma

Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, ezen belül pedig a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával, mondta kedd reggel a Kossuth Rádióban Németh Zsolt külügyi államtitkár. Németh Zsolt a Székelyzászló-üggyel kapcsolatban kifejtette: továbbra is optimista, bízik abban, hogy sikerül megegyezni ebben a kérdésben. Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával.

Feljelentést tesz Korodi Attila az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnál
2013. február 19. – transindex.ro

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnál tesz feljelentést Korodi Attila, a Fogyasztóvédelmi Hivatal Brassói Regionális Felügyelőségének február 16-án, a csíkszeredai hagyományos és helyi termékek vásárán tartott ellenőrzésével kapcsolatosan. Az RMDSZ képviselője az alsóház február 19-i plenáris ülését megelőző politikai nyilatkozatában, elfogadhatatlannak nevezte az országos és a Fogyasztóvédelmi Hivatal Brassói Regionális Felügyelőségét reprezentáló küldöttség attitűdjét, akik rajtaütésszerűen jelentek meg a székelyföldi vásáron, mégpedig az országos sajtó kíséretében.

7 kérdés a frissen alakult marosvásárhelyi RMDSZ-szervezettel kapcsolatban
2013. február 19. – transindex.ro

Nem szükséges a helyi viszonyokat részletesen ismerni: a Google Earth-ről is látszik, hogy egy ideje valami nagyon nincsen rendben a marosvásárhelyi közélettel. Először talán bő egy éve, a Vass Levente polgármester-jelölése körüli szappanopera láttán kapkodhattuk a fejünket, és azóta a helyi politikai elitet, annak csoportosulásait keresztül-kasul szabdaló szakadékok csak tovább mélyültek. 

A Gandul Méhkerékről írt, ahol a román zászló is ki van tűzve közintézményekre
2013. február 19. – Erdély Ma

A kelet-magyarországi Méhkerékről írt a Gandul című román hírportál kedden, amely megállapította, hogy a magyar állami intézményeken jól megfér egymás mellett a magyar és a román állami zászló egyaránt. A portál szerint miközben Bukarestben és Budapesten „felelőtlen politikusi nyilatkozatok" táplálják a székely zászló körüli vitát, a magyarországi Méhkerék községben évtizedek óta jól megfér egymás mellett a magyar és a román zászló, valamint az Európai Unió lobogója. A lap emlékeztet, hogy a községben a román kisebbség tagjai alkotják a lakosság többségét. 

Tőkés elméletben sem ért egyet a szórványkitelepítéssel
2013. február 19. – maszol.ro

Tőkés László még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát – jelentette ki a maszol.ro-nak az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse. Amikor Tőkés László a szülőföldön való megmaradásról beszél, akkor komolyan is gondolja. Az elmúlt két évtizedes tevékenysége és állásfoglalásai is ezt igazolják. Püspökként az egyik első intézkedése is a királyhágómelléki szórványmisszió létrehozása volt" – szögezte le Demeter Szilárd.

Így nyírták ki a magyar autonómiát Romániában
2013. február 19. – Szegő Iván Miklós – origo.hu

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra. 

Nem keresték egymást a marosvásárhelyi RMDSZ-esek
2013. február 19. – Gáspár Botond – szekelyhon.ro

Nem keresték egymást, így nem is közeledtek az álláspontok az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetén belül. A Deus Providebit házba összehívott küldöttgyűlésen megválasztott elnök, Peti András a Székelyhon.ronak elmondta, hozzájuk nem fordult senki, aki „tisztázni kívánja a tagsági viszonyát”. „Mi várunk mindenkit. Dolgozunk, és várjuk azokat, akik szintén dolgozni akarnak” – ismertette Peti András. A másik csoport nevében Vass Levente elmondta, a „pecsét és a papír” Peti Andrásék kezében van, ezért nekik kellene kezdeményezniük a találkozót; ha ezt nem teszik meg, az őket minősíti. 

Udvarhelyen is készülnek a tüntetésre
2013. február 19. – Simon Eszter – szekelyhon.ro

Sajtótájékoztatót tartottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyi székhelyén, a Vár utca 4. szám alatt, ahol Nagy Pál udvarhelyszéki EMNT-elnök a demokráciaközpont kétéves tevékenységéről, valamint a szervezet következő rendezvényeiről számolt be. Biró Edit, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyi szervezetének elnöke ismertette a március 10-ei autonómiatüntetésre induló autóbuszokkal kapcsolatos tudnivalókat és a pénteken sorra kerülő Csanády-emlékünnepély programját. 

Felváltva függesztenék ki a megyezászlókat a román parlamenten
2013. február 19. – Baranyi László – MTI

Hétfőn a házbizottság úgy döntött: a román képviselőház nem reagál arra, hogy a magyar Országházra kitűzték a székely zászlót, mert az nem a román jelképrendszer része. Ugyanakkor Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta, hogy a bukaresti parlament előtt függesszék ki az ország megyéinek jelképeit. Seres Dénes háznagy az MTI-nek elmondta, a házbizottság támogatta a házelnök váratlan javaslatát, de a részletekről nem beszéltek. Az MTI felvetésére hozzátette, nem hiszi, hogy a házbizottság tagjai tisztában voltak azzal, hogy így - Hargita megye jelképeként - a vitatott székely zászló is kikerülhet a román parlamentre. 

Borboly: ha Hargita megyének nincs zászlaja, akkor egy megyének sem lehet
2013. február 19. – transindex.ro

"Ebben a pillanatban Hargita megye legfontosabb közigazgatási épületén, a megyeházán ott lobog a székely zászló. Akkor tűznénk ki mást, ha esetleg más határozatot hozunk, de erről egyelőre nincs szó" – reagált a Transindex megkeresésére Borboly Csaba, akit Valeriu Zgonea javaslata kapcsán kérdeztek, amely szerint kitűznék a parlament elé valamennyi megye, így Hargita megye zászlaját is. 

Megalakult a parlament alkotmánymódosító bizottsága
2013. február 19. – transindex.ro

Február 19-én tartotta alakuló ülését a parlament alkotmánymódosító bizottsága, amelyen az RMDSZ-t Bíró Rozália Bihar megyei szenátor és Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő vett részt. Máté András Levente elmondta, hogy a jövő hét folyamán ül össze az alkotmánymódosító bizottság elnöksége, valamint az elkövetkező ülésen kidolgozzák az Alkotmánymódosító Bizottság szabályzatát, melynek értelmében határidőket szabnak a tevékenységek befejezését illetően. 

Hivatalosan is beindult a reginalizációs folyamat
2013. február 19. – transindex.ro

A kormány keddi ülésén elfogadta a regionalizáció és a decentralizáció folyamatának megindítására vonatkozó memorandumot. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes bejelentette, hogy a kabinet év végéig szándékszik létrehozni a régiókat. Hozzátette, a regionalizációra és a decentralizációra vonatkozó hivatalos tervet az után fogják bemutatni, hogy befejeződik a vonatkozó jogszabályi környezet kialakítása, és lezárult a politikai, társadalmi, akadémiai és a civil szervezetekkel zajló, valamint a helyi, a megyei és a jelenlegi régiók szintjén történő konzultációsorozat. 

Figyelmeztették, nem büntették a termelőket
2013. február 19. – Balázs Katalin – szekelyhon.ro

Több termelővel együtt a güdüci Hompoth Ibolya is kellett jelentkezzen a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél a hétvégi razziát követően. Mint mondta, az elvárásokról tájékoztatták, ám nem hiszi, hogy azokat be lehetne tartani. 

Tisztújítás a sepsiszentgyörgyi EMNP-nél
2013. február 19. – Nagy D. István – szekelyhon.ro

Pár nap múlva, február 25-én tartja tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezete. Az elnöki tisztségre egyelőre az eddigi vezető Bedő Zoltán pályázik. 

Újabb EMNP-felszólítás az autonómiatüntetésre
2013. február 19. – Nagy D. István – szekelyhon.ro

Ismét egységes fellépésre szólított fel az EMNP a Marosvásárhelyre, március 10-re meghirdetett autonómiatüntetés kapcsán. Ezúttal Bedő Zoltán, a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke figyelmeztetett a részvétel szükségességére. 

Magyarul beszél a pénz
2013. február 20. – Krónika

Magyar nemzetiségű ügyfelei iránti tisztelete jeléül az OTP Bank után a közelmúltban a CEC és a Garanti is „betanította” bankautomatáit magyarul. Bár a Román Fejlesztési Bank (BRD) és a Raiffeisen Bank erdélyi vezetői több ízben is szorgalmaztak hasonló lépéseket, a bukaresti központi vezetést egyelőre hidegen hagyta a kérésük. Az OTP szerint az a bank, amelyik megpróbál barátságos gesztusokkal nyitni, növelheti magyar ügyfelei számát. 

Magyarul
2013. február 20. – Páva Adorján – Krónika

A Krónika vezércikkében Páva Adorján kifejtette: „a hagyományos alappillérek, a templom és az iskola, no meg a táncház megmentésénél ugyanis ma már sokkal többet kell tenni a szórványban felnövő magyar fiatalokért, családokért nemzeti hovatartozásuk megőrzése érdekében. A még öntudatos, ám maroknyi közösségek perifériáján több ezer talpraesett egyén éldegél, akik közül sokak számára a beolvadás nem egy rémkép, hanem az önmegvalósítás egyik közvetett velejárója”. 

Böjte: a hatalom fújta fel az ügyet
2013. február 20. – Krónika

A hatalom által felfújt ügynek tartja a zászlóügyet Böjte Csaba ferences szerzetes. A dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója a www.magnificat.ro portálon olvasható bejegyzésében úgy fogalmaz: „Számomra döbbenetes, hogy most, mikor a kormány meg kellene tegyen mindent, hogy az emberek megnyugodjanak, bizalommal kipakolják a bőröndjeiket és maradjanak, hogy egymásra figyelve, váll a váll mellett tervezgessenek, alkossanak, termeljenek, akkor egy ilyen buta zászlóügyet ennyire felfúj a hatalom. Félelmetes, a hajó süllyed, és a kapitány a függönyöket igazgatja??” – teszi fel a kérdést. 

Bukarest: megyezászlók csak felváltva
2013. február 20. – Krónika

Felváltva függesztenék ki Románia 41 megyéjének zászlóját a bukaresti parlament épületén a trikolór és az EU lobogójának társaságában – közölte tegnap az MTI-vel Viorel Hrebenciuc, a házbizottság alelnöke. 

Pontával táncolva
2013. február 20. - Pataky István - Magyar Nemzet

A székely zászló ügye az érzelmektől fűtött magyar és román nyilatkozatok ellenére sem a kék-arany színű lobogóról szól, hanem a balliberális bukaresti kormány magyarok elleni politikai bosszúhadjáratáról. Bár a téma időzítése sem volt rossz – éppen a választási ígéreteket nagyvonalúan mellőző költségvetés elfogadásakor kezdődött –, Victor Ponta nyilatkozatai világossá tették, korábbi sérelmeiért akarja most megleckéztetni az erdélyi magyarokat, s főleg Orbán Viktort és pártját.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria