Home

Címke

Ismertette csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt két vezetője az augusztus 19–20–21-i programsorozat fő elemeit. A részleteket még szervezik, amint összeáll a végleges program, közöljük. Búzagyűjtési akcióról is beszámoltak.

Szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsében ünnepélyesen összeöntötték a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát. Az augusztus 20-án megáldandó Magyarok Kenyerének részeként a partiumi gazdák búzájából őrölt lisztet is kelesztik majd.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete üdvözli a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium szülői bizottságának – a Magyar Szülők Szövetségének – kitartását, szívósságát és a diákok rendíthetetlen türelmét, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak az iskolájuk megmentéséért.

Meggyőződésünk, hogy a hatóságok brutális fellépése összhangban van a román kormány azon szándékával, hogy a lehető legrövidebb időn belül elfojtsák több tízezernyi ember elégedetlenségét, ám ez az erőszak eszközeivel is elképzelhetetlen. Ugyanakkor szolidaritásunkat fejezzük ki az erőszakot elszenvedettekkel és támogatásunkról biztosítjuk őket. Egy elnyomó, megfélemlítésre építő, korrupt rendszer ellen tiltakozni alkotmányos joga bárkinek, az az ország pedig, mely ezt a jogot nem tartja tiszteletben, kiírja magát az európai demokráciák sorából.

Nem kétséges, hogy hagyomány teremtődött Nagyváradon azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Szent László Egyesület, a Magyar Polgári Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete nagyszabású programsorozatot szervez augusztus 20. köré, államalapításunk ünnepére. Az események, melyeknek fénypontja a főtéri kenyérszentelés, hiánypótlók Szent László városában, már csak azért is, mert azokat megelőzően Nagyvárad magyarsága nem tudott ilyen nagy és jelentős, szervezett keretek között ünnepelni – a város terein. A váradi polgárok most azonban újra belakják a város főterét és utcáit, ízelítőt adva és kapva a magyar népi kultúrából, felhalmozott kulturális kincseinkből, s a helyi termelők által létrehozott értékekből.

 

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria