Home

Címke

Bálint József néppárti önkormányzati képviselő javaslatára több évre szóló árvízvédelmi stratégiát fogadott el – teljes egyetértésben – a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A kezdeményezés keretében egyelőre a meglévő problémákat és megoldási javaslatokat vették számba, valamint létrejött az a bizottság, melynek feladata az árvízvédelmi ügyek áttekintése és koordinálása. A kezdeményezésnek köszönhetően a városháza bizonyos munkálatokat már el is kezdett, a továbbiakról pedig a megalakult bizottság dönt majd.

A Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület – Máthé István étfalvazoltáni és Szabó Ferenc gidófalvi néppárti önkormányzati képviselők támogatásával – tavaszi szemétgyűjtési akciót szervezett annak érdekében, hogy Zoltán településen – a falu bejáratától a nemzetközi útig húzódó területen – megtisztítsák a terepet az idők során felgyűlt hulladéktól.

Sajtótájékoztatót tartott Csíkszeredában Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei önkormányzati képviselője, a Néppárt megyei frakcióvezetője, valamint Sándor Krisztina, a Néppárt Hargita megyei önkormányzati képviselője. A sajtóesemény fő témája az április 8-án elfogadott Hargita megyei költségvetés volt.

 

Sajtótájékoztatót tartott Balázs Attila és Fazakas Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei önkormányzati képviselője. A politikusok meglátása szerint a TEGA közvállalat minden bizonyíték nélkül állít ki emelt díjú számlákat, miközben – véleményük szerint – a szelektív hulladékgyűjtés elmulasztása miatt kiszabott emelt díjú számlák nem másak, mint burkolt áremelések.

Pálosi Csaba, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke és Brassai Hunor, a Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke átadta a RCS&RDS digitális és kábeltelevíziós társaság marosvásárhelyi illetékeseinek – egy kétnyelvű kísérőlevéllel együtt – azt 2500 aláírást, melyben a helyi lakosok azt kérik a vállalattól, hogy az ECHO Tv megszűnése után, tegye újra elérhetővé a HÍR Tv műsorait.

 

A Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület támogatásával április 6-án, az étfalvi Bethlen Kata Iskolában tavaszi hangversenyt tartott a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum, 15 éves múltra visszatekintő, Gyűszűvirág Régizene Együttes „Szerelmek szép rózsája” címmel.

Szintén a gidófalvi egyesület szervezésében – valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a helyi Erdő és Matild Forrás Közbirtokosság támogatásával – április 26-án a gidófalvi Erdős Gábor Művelődési Házban Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze mutatta be „Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca” című egyéni műsorát, melyet a gidófalvi Czetz János Általános Iskola diákjainak versműsora követett – Mátyás Judith tanárnő irányításával.

Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a Bákó megyei Dormánfalva (Darmenesti) területfoglalást követett el a Hargita megyei Csíkszentmárton község kárára.


Az Európai Parlamenti választások felfokozott hangulata után úgy gondoljuk, hogy ideje visszatérni közösségünk mindennapi gondjaihoz.

Brassai Hunor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi elnöke, a Minta ifjúsági szervezet elnöke a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezésének apropóján tartott közös sajtótájékoztatót Mátyás Tamás Attilával, az EMNP Maros megyei elnökével és Portik Dénessel, a megyei szervezet választmányi elnökével.

Brassai Hunor emlékeztetett, hogy az SZNT a májusban Makfalván megtartott székely majálison indította el az aláírásgyűjtést, amelynek célja a régiók erősítése. Egymillió aláírást kell összegyűjteniük hét uniós tagországból. Az akciót az EMNP is felkarolta. Marosvásárhelyen a Hangya épület harmadik emeletén, a 85-ös irodában igényelt és kapott irodahelyiséget a szervezet. Itt várják csütörtöktől naponta 16 és 18 óra között a Minta önkénteseivel azokat, akik aláírásukkal támogatni óhajtják az SZNT polgári kezdeményezését. Ezenkívül a város különböző pontjain felállított standokon is alá lehet írni.

Mátyás Tamás Attila elmondta, hogy eddig a hasonló akciók kivitelezésére csupán a Mihai Viteazu u. 10. szám alatti székházban volt lehetőség. Az ottani program nem változott, továbbra is naponta 10-13 óra között tartanak nyitva, hétfőn és szerdán pedig hosszabbított programmal, délután 3 óráig várják azokat, akik kézjegyükkel kívánják támogatni a kezdeményezést. A Mihai Viteazu u. 10. szám alatt székel továbbra is az EMNT megyei szervezete. Ez fogja ellátni a megyei koordinációt.

Portik Dénes szerint Maros megyében 25 szervezetük van, a helyi elnökök fogják megszervezni az aláírásgyűjtést a megyei választmány és a helyi tanácsosok segítségével. Az EMNP-nek jelenleg 20 helyi tanácsosa van: Nyárádkarácsonban és Mezőmadarason négy-négy, Dózsa Györgyön kettő, tíz más településen egy-egy.

Gernyeszegen és Marosszentannán folyamatban van a pártszervezés, a jövőben a szervezetépítést tekintik elsőrendű fontosságúnak.

 

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria