Nagyváradi képzés

Nagyvárad

A képzés pénteken, március 23-án délután az ismerkedéssel és az elvárások azonosításával indult, amit Varga Korpos Dalma és Jobbágy Emese műhelyvezetők tartottak.
Ezt követően Csomortányi István, a Néppárt Partiumi Régió Koordonátora, Bihar megyei kampányfőnök tartott beszámolót a Néppártról, valamint összefoglalta az elkövetkező 40 nap teendőit.

Filer Lóránt a Prisma egyesület elnöke, akkreditált tréner a térségfejlesztési stratégia készítésről tartott előadást, a két csoport (a városról illetve a községekről érkezettek) részére.
Szombaton Vinnai Győző a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott és Rhédey Emília székelyhídi tanácsos tartottak önkormányzati ismeretekről képzést. Ebédszünet után Beke Sándor Fideszes politológus, pszichológus, kampányszakértő tartott előadást a politikai kommunikációról. Előadásában a meggyőzési technikák módozatairól beszélt, valamint egy átlag választó jellemzőit tárta elénk.

Ezt Kristófi Kristóf, a Néppárt nagyváradi elnökének előadása követte, aki a kampányterv felépítéséről és a kampánystáb szerkezetéről beszélt.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria