Szatmárnémeti

A kepzés reggel 8 órakor vette kezdetét, 45 személy jelenlétével, Kerekes Antal-Zoltán és Duczon Róbert vezetésével egy csoportépítő tevékenységgel, melynek keretében a résztvevő felek bemutatkoztak a csoport többi tagjainak és elmondhatták, hogy miért választották ezt a politikai alakulatot és mit várnak el a közelgő választásoktól, valamint azt, hogy mi az, ami más politikai szervezetektől megkülönbözteti az Erdélyi Magyar Néppártot.

Szatmárnémeti

A következő tevekenység Zatykó Gyula partiumi és Tivadar Dénes megyei elnökök vezetésével zajlott, melyeben körképet kaphattunk az EMNP jelenlegi közéleti helyzetéről, valamint azokról a nehézségekről, amelyekkel szembe kell nézni az elkövetkezendő időszakban.

Ezt követően Király Nóra magyarországi XI. Kerületi képviselőnő, Fidesz-es politikus az önkormányzati teendőkről tartott színes és érdekes előadást, amelyben kiemelte a civil szféra jelentős befolyását a társadalomra.

Konglovits Éva matematikus, volt önkormányzati képviselő szintén az önkormanyzatiság fontosságáról beszélt a jelenlevőknek. Az önkormányzatokban folyó munka kapcsán betekintést nyerhettünk a törvényalkotás rejtelmeibe is.

Szatmárnémeti

A területfejlesztés lehetőségeiről tartott beszámolót a hallgatóságnak Filer Lóránd pszichológus. Az előadásban arra kaphattunk választ, hogy egy meglévő problémát nem úgy kell kezelni, mint a kórtanban a betegségeket, azaz a tünetet kezelni és nem a betegséget, hanem a problémát okozó faktortényezőket kell megszüntetni.

Kétségtelenül Beke Sándor előadása volt a tevékenység megkoronázó momentuma, amelyben a szakember a politikai életben megjelenő kommunikációs háttérmechanizmusokról beszélt a pszichológus szemével megközelítve a témát. (Beke Sándor magyarországi pszichológus, kommunikációs szakember, a Fidesz politikai kampánycsoportjának egyik oszlopos tagja)

A képzés a Kerekes Antal-Zoltán és Duczon Róbert irányította kerekasztalbeszélgetéssel zárult, ahol összefoglaltuk a gondolatokat, tapasztalatokat és levontuk a képzéssel kapcsolatos konzekvencákat.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria