Az EMSZ nyerte az urnabiztosok csatáját: a sikeres fellépésnek köszönhetően biztosított a választás tisztasága

Kampányösszegző sajtótájékoztatót tartott Kolozsváron Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Bizottságának tagja. A sajtóeseményen bejelentették: az Erdély Magyar Szövetség beadványának köszönhetően, melyet a központi választási bizottsághoz (BEC) juttattak el, sikerült megakadályozniuk a bukaresti parlamenti pártok azon törekvését, hogy ellehetetlenítsék a regionális politikai szervezeteket abban, hogy urnabiztosokat delegáljanak az egyes szavazókörökbe. Ennek eredményeként az EMSZ-nek nem csak a választás szabadságát, de annak tisztaságát is sikerült garantálnia.

 

„Az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozásával sikerült megalkotni az új magyar egységet, jelöltjeink pedig – az önkormányzati választást megelőzően – pozitív, jó hangulatú kampányt folytattak, saját programjukat és elképzeléseiket mutatva be a választóknak” – kezdte értékelését Csomortányi István. A sajtótájékoztatón a politikus egy, a vasárnapi választások szempontjából új és fontos fejleményről is beszámolt: „A bukaresti parlamenti pártok részéről kísérlet történt arra, hogy a regionális pártokat megakadályozzák abban, hogy urnabiztosokat delegálhassanak a szavazókörökbe, ám a központi választási bizottsághoz (BEC) eljuttatott beadványunknak köszönhetően a választás tisztasága szempontjából fontos és pozitív döntés született: immár minden olyan szervezetnek lehetnek urnabiztosai, akik az adott településen jelöltet indítanak. Nagyon fontos sikerként könyvelhetjük el mindezt, hiszen így az Erdélyi Magyar Szövetség nem csak a választás szabadságát, de annak tisztaságát is garantálni tudja, ráadásul ez annak is bizonyítéka, hogy szövetségünk nem csak az erdélyi közegben, de a bukaresti bürokrácia útvesztőiben is kellő hatékonysággal tudja képviselni a magyar érdeket” – jelentette ki Csomortányi István, majd hozzátette: valamennyi településen, ahol jelölteket indítanak, lesznek megfigyelőik.

Egyoldalú döntések – az erdélyi magyar közösség javára

„Az EMSZ vezetőiként a választási kampányt megelőző időszakban is arra törekedtünk, hogy sikerüljön megteremteni egy minél szélesebb körű magyar összefogást. Sajnos a másik magyar politikai szervezet részéről nem találtunk tárgyalópartnerre ennek kapcsán, ezért számos olyan egyoldalú döntést kellett meghoznunk, melyek bár nem szolgálják az EMSZ választási érdekeit, a magyarság helyzete ezeket mégis megkövetelte. Itt említhetjük meg Marosvásárhely ügyét, ahol nem indítottunk polgármesterjelöltet és Soós Zoltánt támogatjuk, Maros megyét, ahol nincs tanácselnökjelöltünk, vagy épp Szatmárnémetit, ahol szintén nem indítottunk polgármesterjelölt, Szatmár megyében pedig ugyancsak nem indítottunk tanácselnökjelöltet. Ugyanakkor Kolozsváron sincs városi tanácsosjelölti listánk, hiszen ezzel is a magyar szavazatok maximalizálására törekszünk egy olyan közegben, ahol a román pártokra való átszavazás mértéke egyre nagyobb” – mondta Csomortányi, majd hozzátette: látható, hogy a másik magyar politikai szervezet politikai monopóliumra törekszik, akár úgy is, hogy stratégiája révén kevesebb magyar önkormányzati képviselő lehet.

Csak az EMSZ-es jelöltek támogatásával lehet erős magyar képviselet

„Erdély olyan része a Kárpát-medencének, ahol sok évszázados hagyománya van a politikai pluralizmusnak. Ezt vitatják el azok, akik szerint csak egyetlen szervezet mérettetheti meg magát az önkormányzati választásokon. Természetesen a parlamenti választás más logikát kíván, de látnunk kell: az erdélyi magyar közösség érdekei ellen beszél az, aki az egypártrendszer gondolatát próbálja ránk erőltetni” – jelentette ki a Néppárt elnöke. Csomortányi István rámutatott: számos olyan erdélyi helyszín van, ahol az EMSZ szeptember 27-i sikeressége a magyar képviselet megerősödését eredményezi majd. „Marosvásárhely esetében egyértelmű, hogy csak az Erdélyi Magyar Néppárt városi listájának támogatásával lehet magyar többség a tanácsban, ezáltal pedig Soós Zoltánnak, akit magunk is támogatunk, erős tanácsosi többsége. Ugyanez elmondható a Magyar Polgári Párt listáinak támogatásáról Szatmárnémetiben és Szatmár megyében. A székelyföldi kistérségi központok esetében szintén az EMSZ támogatásával biztosítható a valódi fejlődés – így például Székelykeresztúr és Barót esetében –, de itt kell megemlítenünk Nagyvárad és Bihar megye helyzetét is, mely esetekben világos: Nagyváradon csak a Néppárt sikeres szereplésével szerezhető vissza a magyar alpolgármesteri szék, s a Bihar megyei tanácsnak is csak akkor lesz magyar alelnöke, ha a választók a Néppárt jelöltjeire szavaznak” – mondta Csomortányi István.

A parlamenti választásokon szükségszerű lesz a közös fellépés

„Köszönet illeti az EMSZ jogászcsapatát azért, hogy velük közösen sikerült kidolgoznunk azt a beadványt, melynek eredményeként az urnabiztosok csatáját megnyertük és garantálni tudjuk a választás tisztaságát” – kezdte mondandóját Toró T. Tibor. A politikus hozzátette: stratégiai fontosságú egyben tartani az erdélyi magyar szavazótárbort. „Mára világossá vált: az erdélyi magyarokat nem lehet egypártrendszerbe kényszeríteni, az Erdélyi Magyar Szövetség és az új magyar egység létrehozásával, valamint a kétpólusú politikai rendszer kialakításával a szavazatok maximalizálását érjük el. Ne feledjük: az erdélyi magyarok kétharmada olyan településeken él, ahol többségben van a magyarság, így egyértelmű, hogy az önkormányzati választások alkalmával ezeken a helyszíneken helye van a versenynek, hiszen semmi nem veszélyezteti a bejutást és a magyar önkormányzati jelenlétet. A parlamenti választások természetesen más logikát követelnek majd meg: ott szükségszerű lesz a másik magyar párttal való közös fellépés” – jelentette ki Toró T. Tibor.

Megosztás