Büntetések helyett tájékoztatást és emberi eljárást!

Tavaly december 15-ét követően, a 2021/129. számú sürgősségi kormányrendelet érvénybe lépése óta, a törvények és rendeletek Romániára amúgy is jellemzően kaotikus és fejetlen végrehajtása miatt, országos szinten több ezer személy kapott nagy összegű büntetést a közegészségügyi hatóságoktól. Csak Bihar megyében több száz ilyen esetről van tudomásunk.

A kormány és annak szakértői a rendeletet elméletben az esetlegesen koronavírussal fertőzött személyek külföldi kontaktszemélyeinek felkutatására és a külföldről hazaérkezők nyilvántartására alkották meg úgy, hogy a digitális formanyomtatványt kötelező mindenkinek kitölteni, aki Románia területére belép, függetlenül attól, hogy esetleg naponta ingázik munka- és lakóhelye között vagy csak néhány órára ruccan át mondjuk Magyarországra, vagy épp akár egy másik kontinensről érkezik.

A teljesen elhibázott és életszerűtlen kormányrendeletről a hatóságok minimális tájékoztatást adtak és adnak az utazóknak, és ez főként a román határrendészet munkatársaira igaz, holott az ominózus 2021/129. számú sürgősségi kormányrendelet kimondja, hogy a digitális formanyomtatvány meglétének az ellenőrzése a határrendészet feladata. Erre minden lehetőségük meg is van, hiszen a digitális felületet létrehozó Speciális Távközlési Szolgálat (STS) közlése szerint, amint digitálisan leolvassák a személyi okmányt, a határrendészek azonnal látják, hogy a beutazónak van-e kitöltött digitális űrlapja vagy nincs.

Ennek ellenére a határrendészet mulasztása és a kellő informáltság hiánya miatt sokan önhibájukon kívül mulasztják el a csak digitálisan elérhető formanyomtatvány kitöltését, majd rövid idő elteltével azzal szembesülnek, hogy akár 2000 lej összegű bírsággal sújtja őket a hatóság olyasmiért, amiről nem is tehetnek, amiről tájékoztatást sem kaptak.

Jellemzőnek, ezzel együtt felháborítónak tartjuk, hogy az illetékes szervek arra ugyan nem képesek, hogy egy információs kampányt indítsanak, vagy a helyszínen történő tájékoztatást rendesen megszervezzék, de a bírságok kiszabásában és behajtásában rendkívül operatívan járnak el.

Felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a helyzet rendezése érdekében, hagyjanak fel a vétlen polgárok pénzbírságok formájában történő újabb sarcolásával, és hozzanak létre egy jóval egyszerűbb, állampolgár-központúbb rendszert az esetlegesen koronavírussal fertőzött személyek beazonosítására.

A mostani üresjáratban, a rossz hatásfokkal működő rendszer gyakorlatilag bűnözőként kezel bárkit, aki önhibáján kívül mulasztja el az egyébként magyarul nem, csak angolul vagy románul elérhető formanyomtatvány kitöltését. Meggyőződésünk, hogy ezt 2022-ben még Románia sem engedheti meg magának saját állampolgáraival és az országba beutazó külföldiekkel szemben, a már amúgy is romokban heverő országpresztízs további rombolása nélkül.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége

Megosztás