Csomortányi: „Célunk, hogy minél több magyar képviselő legyen az önkormányzatokban!”

Az Erdélyi Magyar Szövetség 160 helyszínen mintegy 2200 önkormányzati képviselőjelölttel, valamint 94 polgármesterjelölttel vág neki a szeptember 27-én tartandó romániai önkormányzati választásoknak – jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Csomortányi István, a pártszövetség társelnöke.

Csomortányi elmondta: a januári kongresszusi döntéseknek megfelelően az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt politikai szövetségként jegyezte be a bíróságon az Erdélyi Magyar Szövetséget, és az önkormányzati választások után elindítják a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség nevű párt bejegyzését is. Hozzátette: a két párt szövetségével lépéseket tettek az erdélyi magyar egység felé. Az egység azonban nem lehet egyelőre teljes, mert az RMDSZ nem kívánt tárgyalásba bocsátkozni. Hozzátette: ezt azért tartja sajnálatosnak, mert az RMDSZ Beszterce és Hunyad megyében például román pártokkal választási szövetséget alkotott, de az EMSZ-szel tárgyalni sem akart.

Csomortányi István kijelentette: két megyében az EMSZ jelöltjei a szövetséget alkotó pártok színeiben indulnak. Bihar megyében az Néppárt jele, Szatmárban az MPP jele jelenik majd meg a szavazólapokon. Hozzátette: az EMSZ Szatmár megyében visszaléptette, Maros megyében el sem indította a megyei önkormányzati elnökjelöltjét, hogy ne rontsa a másik magyar jelölt esélyeit. Hasonló megfontolásból Brassóban visszaléptette, Kolozsváron pedig el sem indította a városi képviselőjelölt-listáját. Marosvásárhelyen a függetlenként induló Soós Zoltán polgármesterjelöltet támogatják.

Csomortányi István választási célként jelölte ki, hogy javítsanak a szövetség képviseleti arányán, általánosabb célként pedig azt fogalmazta meg, hogy minél több magyar jelölt jusson önkormányzati tisztségekhez Erdélyben.

A politikus az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján úgy értékelte, hogy a bukaresti politikai elit lemondott az erdélyi magyarokról, nem akar már együttműködni a magyarokat képviselő politikai szervezetekkel, ezért az önkormányzatok lesznek a közösség legfontosabb védőbástyái.

Az EMSZ az 1848-as székely nemzetgyűlés agyagfalvi emlékművénél tartotta pénteken a kampánynyitó rendezvényét, amelyen Mezei János és Csomortányi István társelnökök mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is beszédet mondott. Tőkés László azt hangsúlyozta, hogy az EMSZ az autonómia iránt elkötelezett erdélyi magyarokat tömöríti. Úgy vélte: az „új magyar egységben” a pártérdeket felülírta a nemzeti érdek iránti elkötelezettség.
Megosztás