Lécfalva: udvarszépségversenyt szervezett a Minta

Udvarszépségversenyt szervezett Lécfalván az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta.

A 15 jelentkező közül a szakmai zsűri (Dálnoki Alpár, Deák Boglárka, Tódor István és Bartos Róbert) választotta ki a legszebb három portát, valamint közönségdíjas résztvevőt is választottak. A megmérettetés győztese a lécfalvi Szabó Mónika lett, második helyezést a várhegyi Albu Gizella ért el, harmadik pedig a lécfalvi Szabó Jolán lett. A közönségdíjat Bács Éva kapta.

Az eredményhirdetés alkalmával a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a zsűriző szakemberektől megtudják, hogyan is kellene helyesen végezniük a fametszést, valamint értékes tippeket és tanácsokat kaptak azzal kapcsolatban is, hogy hogyan kellene megfelelően eltervezni, kialakítani az udvarokat. 

A versenyzők a Dália Prod, a Greenty Garden, az Eco Bihor valamint a Floratid vállalkozások által felajánlott értékes nyereményekkel gazdagodtak.

Megosztás